+36 42 210 500 +36 42 210 001 - NYÍRTELEK PETŐFI 28 4461 - TELEPÜLÉSÜNKÖN 0-24 ÓRÁS TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER MŰKÖDIK. [email protected]

2020. augusztus 18-20.-e között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően.

A kedvező járványügyi helyzetet kihasználva augusztus második felében népes küldöttséget látott vendégül Nyírtelek városa.

Szlovák és lengyel testvérvárosaink, Velky Saris és Grybów delegációi látogattak el hozzánk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

„A kulturális kapcsolatok szorosabbra fűzéséért” című programja keretében. Vendégeink elsősorban általános iskolai és óvodai pedagógusok voltak a városok polgármesteri hivatalainak dolgozói mellett.

Augusztus 18-án a gyönyörű időben vágtunk neki az újabb izgalmasnak ígérkező napnak. Első állomásunk Sátoraljaújhely volt, ahol látogatást tettünk a Kazinczy emlékparkban, ezt követően megebédeltünk Sátoraljaújhelyen.

Ebéd után meglátogattuk a Zempléni Kalandparkot, ez az élmény a megismerkedés első fázisa volt.

Késő délután busszal indultunk Nyírtelekre. Vendégeinket az általános iskola épületében az iskola vezetése fogadta és kalauzolta körbe.

Az egyik tanteremben számítógépes prezentáció segítségével testvérvárosunk delegációi megismerkedhettek Nyírtelek nevezetességeivel. Ezután személyes bemutatkozásra, közös játékra került sor.

A vacsora után a nyírteleki résztvevők elbúcsúztak újdonsült barátaiktól, akik a szálláshelyükre utaztak kipihenni a kellemes fáradalmakat.

Augusztus 19-én Nyíregyházára látogattunk és fedeztük fel a méltán nemzetközi hírű Állatparkot. A résztvevők  nagy élvezettel ismerkedtek a ritkán látható, olykor igazán egzotikus állatokkal.

Az Ócenárium és a Viktória-ház világa lenyűgözte őket. A látogatás során hamar kialakult a kapcsolat a két iskola diákjai között. A közös ebéd már nagy beszélgetések közepette zajlott. A vidám fóka-bemutató valódi „desszert” volt.

A nyíregyházi Aquarius élményfürdőbe vezetett utunk, ahol mindenki megtalálta a megfelelő szórakozást a különféle csúszdákon, az örvénymedencében vagy a hullámok között. Kipirult arccal, éhes hassal érkeztek az ebédhez a delegációk.

Még egy kis fürdőzés és a délutáni órákban visszabuszoztunk Nyírtelekre, ahol egy közös fagyizás zárta a felejthetetlen napot.

20-án Reggelit követően az iskola ebédlőjében a Guzsalyas Egyesület gyermek néptáncosai,  tánccal, énekkel és népi hangszerekkel tartottak színes előadást.

Az iskola tanárai pedig  augusztus 20-a ünnepi megemlékezéssel kedveskedtek a vendégeknek.

Ezt követően a résztvevők megismerkedtek Boldogkő várral, ahol lovag bemutató élményben is részük volt. Ebéd a boldogkői vár alatt volt. Több résztvevőtől jött kérés, hogy szeretnék megnézni Vizsolyban a Bibliamúzeumot, melyet meg is szerveztünk részükre.

Minden résztvevő feltöltődve és sok élménnyel gazdagabban ment ez után haza és otthon átadta a látottakat a diákoknak, megemlékezve a testvérvárosi kapcsolatok megerősödését szolgáló eseményekről.

Languages »
Megszakítás