+36 42 210 500 +36 42 210 001 - NYÍRTELEK PETŐFI 28 4461 - TELEPÜLÉSÜNKÖN 0-24 ÓRÁS TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER MŰKÖDIK. [email protected]

Rugalmas szolgálat, biztos jövedelem!

Újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra a Magyar Honvédség
toborzóirodáiban. A tavaly őszi pilot programba mintegy ötszázan kerültek be, többen
azóta is a seregben szolgálnak.

Az első két hónapban a tartalékos katonák alapkiképzésen vesznek részt, majd a második, négyhónapos ciklusban több opció közül is választhatnak. Lehetőségük van a lakhelyükhöz közeli tartalékos szervezetnél maradni, átszerződhetnek más szolgálati formára, vagy kérhetik, hogy kiképzésük speciális területen folytatódjon. Ha a szakkiképzés mellett döntenek, fizetésük a mindenkori minimálbérről a garantált bérminimumra emelkedik, mely jelenleg bruttó 260 ezer Ft.

A szeptember 5-én induló kiképzések a tervek szerint az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is megkezdődnek.

A felkészítés alappillére a mindennapos katonai testnevelés, melyet fizikai állapotfelmérés előz meg.

A résztvevők harcászatot, közelharcot és térképészet tanulnak, megismerkednek a szolgálati szabályzattal, részt vesznek lőkiképzésen és alaki foglalkozásokon egyaránt. Aki úgy dönt, kipróbálná magát műveleti feladatokat ellátó csapatnál, ejtőernyős-, búvár- vagy speciális lövész kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet vagy munkagépet vezetni is.

A program rugalmas: bármikor megszakítható, de újabb hat hónappal meg is lehet
hosszabbítani.

Aki pedig több évig katonaként szolgálna, dönthet a szerződéses, a műveleti
tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati formák mellett. Egy korábbi interjúban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese így fogalmazott: „ha hat hónap után az illető leszerel, akkor is nő a kiképzett tartalékosként nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ha pedig szerződéses katonaként vagy területvédelmi tartalékosként szolgál tovább, akkor megint bővült a Magyar Honvédség képessége.”

Elsősorban olyan fiatalokra számítanak, akik egy ideig szüneteltetik tanulmányaikat, és erre az időre stabil megélhetést keresnek. Ez a szolgálati forma ugródeszka lehet a felsőoktatásba, hiszen a féléves szolgálatért akár 32-, az egyéves szolgálatért akár 64 többletpont is járhat.

Valamennyi 18 és 65 év közötti magyar állampolgár jelentkezését várják, aki rendelkezik bejelentett belföldi lakóhellyel, erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel.

A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

Jelentkezni legkésőbb augusztus 15-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban, az
iranyasereg.hu oldalon https://iranyasereg.hu/jelentkezes-oksz/, vagy az
[email protected] címen.

Cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 29.
Telefon: 06 (42) 501-030
E-mail: [email protected]
Ügyfélfogadás: Hétfőtől csütörtökig: 08:00-15:30 Péntek: 08:00-12:00