+36 42 210 500 +36 42 210 001 - NYÍRTELEK PETŐFI 28 4461 - TELEPÜLÉSÜNKÖN 0-24 ÓRÁS TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER MŰKÖDIK. [email protected]

KIBERVÉDELEM

VÉDD MEG A PÉNZED!

Miért jött létre?

A digitalizáció – részben a COVID-19 járványhelyzettel összefüggő – ugrásszerű térnyerése a bővülő pénzügyi szolgáltatási kör mellett az ügyfelek oldalán is egyre nagyobb nyitottságot eredményezett. A fogyasztói szokások változása és a digitalizációs folyamatok átalakulása miatt egyre nagyobb hangsúly helyeződik az elektronikus pénzforgalomra. Mindezzel párhuzamosan fokozatosan növekszik a digitális térben elkövetett pénzügyi visszaélések száma is. Mivel a hazai pénzügyi rendszer biztonságosan működik, a kibertámadások – jellemzően a megtévesztésen és pszichológiai manipuláción alapuló visszaélések, valamint az adathalászat különböző formái – főként az ügyfeleket célozzák, nem pedig az informatikai rendszereket. Emiatt a piaci szolgáltatók technikai védelme mellett kiemelten fontos az ügyfelek pénzügyi tudatosságának erősítése is.

A kibertámadások során – a biztonságos pénzügyi infrastruktúrát megkerülve – az utóbbi időszakban az ügyfelek megtévesztésére, illetve manipulálására alapozott esetek kezdtek elterjedni. Bárki lehet támadás célpontja, de különösen veszélyeztetettek azok, akik nem tudnak lépést tartani a digitalizáció rohamos fejlődésével, valamint ezzel párhuzamosan a kibertérben megjelenő kockázatok kezelésével. A bűnözök ezt a hiányosságot kihasználva próbálkoznak olyan módszerekkel, amelyek kecsegtető ajánlatok vagy éppen sürgetés, nyomásgyakorlás útján megszerzett adatok felhasználásával károsítják meg az ügyfeleket.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felelősséggel tartozik a magyar pénzügyi rendszer biztonságáért, ellenállóképességének fenntartásáért, emellett az egyes pénzügyi szolgáltatók is felelősek az ügyfeleik és azok pénzügyi eszközeinek biztonságáért. Kiemelt jelentősége van azonban annak is, hogy maguk az ügyfelek is felkészültek legyenek az online térben megjelenő veszélyekkel kapcsolatban: a megfelelő ismeretek birtokában pénzügyeiket kellő óvatossággal kezeljék a különböző digitális eszközökön és csatornákon, valamint tudatában legyenek a digitális eszközök használatából eredő kockázatoknak, és a veszélyt a lehető leggyorsabban felismerve képesek legyenek ellenállni a támadásoknak.

A közös felelősség közös fellépést sürgetett, ennek megfelelően az MNB mellett a Magyar Bankszövetség (mint a hazai bankok érdekképviseleti szerve), az Országos Rendőrfőkapitányság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022 őszén KiberPajzs néven közös kommunikációs és edukációs kampányt indított, amelyhez időközben az Igazságügyi Minisztérium, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, a Magyar Államkincstár és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is csatlakozott. A szervezetek az együttműködés során folyamatosan vizsgálják a fogyasztói szokásokat, azok változásait, valamint a pénzügyek, illetve a pénzforgalom lebonyolítása kapcsán megfigyelhető visszaélési mintázatokat és kiberbiztonsági kockázatokat. Figyelembe veszik a nemzetközi trendeket, szakmai munkájukba beépítik ezeket a tapasztalatokat, amelyeket végső soron a pénzügyi rendszer biztonságának, valamint az ügyfelek pénzügyi tudatosságának növelésére fordítanak.

MI A KEZDEMÉNYEZÉS CÉLJA?

A KiberPajzs projekt egyik legfontosabb célja a tájékoztatás, az edukáció, az ügyfelek és felhasználók figyelmének felhívása az online tér pénzügyi biztonságot veszélyeztető kockázataira, hogy az elsajátított ismeretek segítségével a lehető legteljesebb pénzügyi tudatosság alakuljon ki a digitális pénzügyi szolgáltatásokat használó lakosság körében. Az edukációs-kommunikációs kampány az online felhasználói tudatosságra, a digitális biztonsági alapismeretek fontosságára hívja fel a figyelmet, melyeknek birtokában az ügyfelek az online térben is biztonságban tudhatják értékeiket, megtakarításaikat. A körültekintés és az alapismeretek védelmet nyújtanak a pénzügyekben. Emellett fontos cél az is, hogy a pénzügyek lebonyolításában részt vevő intézmények, valamint a bűnüldöző szervek és egyéb hatóságok információt és tapasztalatot tudjanak cserélni egymással, ezáltal hatékonyabbá téve a visszaélések elleni harcot.

További hasznos információk:

KIBERPAJZS.HU OLDALA

 

Languages »
Megszakítás